A Szilícium-völgy titka

Üdvözöljük San Joséban, a Szilícium-völgy fővárosában! San Josét senki sem nevezte ki a Szilícium-völgy fővárosának, egyes források szerint San Jose saját magát nevezte ki; maguk a San José-iak már nem emlékeznek, de nem bánják.

A város közepe beton, a széle bodega, és bár van repülőtere – az egyik fő légifolyosó épp a Photoshopjáról ismert Adobe Systems székháza fölött húz el –, a gépekre még mindig gyaloglásos-lépcsőmászásos módszerrel kell felszállni, amit egyesek romantikusnak, mások anakronisztikusnak tartanak. Mégiscsak a Szilícium-völgy fővárosa. De ha önjelölt is San Jose, attól még büszke: az egyszerűen csak „a nyomdának” (The Press) nevezett helyi nyomda jelmondatában hirdeti, hogy ő már akkor a Szilícium-völgynek nyomtatott, amikor a Szilícium-völgy még nem is Szilícium-völgy volt, hanem gyümölcsöskert.

A gyümölcs azért még megvan. A San José-i városvezetés emberbarátságáról a szombaton piaccá alakított sétálóutca árulkodik; a gépbarátságról meg az, hogy a sétálóutca rövidebb, mint amilyen szélesek a város autóútjai. A piacon, a kaliforniai génkovácsoknak hála, gyerekfej nagyságú az őszibarack és őszibarack nagyságú a szilva; a helyieket persze hogy jobban érdeklik azok a hidrogénhajtású járművek, amelyeket a karalábé mellett állítottak ki a gyártók, többek között a Toyota és a Honda. A New Orleanst leromboló Katrina hurrikán korábban elképzelhetetlen, literenként kétszáz forintos magasságba szöktette a benzin árát, ideje komolyan eltöprengeni az alternatív üzemanyaghajtás áldásain, gondolják a San José-i polgárok.

Az energia az egyik fő téma két utcával odébb, a város kicsit lestrapált kongresszusi központjában is, ahol idén másodszor rendezik meg a RoboNexust, a rendezők szerint a nyugati hemiszféra legnagyobb robotikai szakkiállítását. A robotporszívó-gyártás úttörőjeként ismert iRobot „Én szív robotok” feliratú munkatársa épp egy katonai célra szánt műanyag lánctalpas harcjármű előtt térdel, és csavarhúzóval berheli a gépet, mert az akksi szégyenszemre lemerült. A kiállítók között meglepően nagy számban tolakodnak az elem- és akkumulátorgyárosok, akik mintha csak az ilyen pillanatokra várnának, hogy ráígérhessenek az élettartamra néhány perccel. A robotexpón barokkos zűrzavarban keveredik egymással a kőkomoly tudomány, a haditechnika, az űrkutatás, az amatőr lelkesedés és a sóbiznisz: az egyik placcon stanfordi diákok köröznek farostlemez alvázas modellautókkal, a másikon egy igazi celebritás, maga Fred Barton csillogtatja saját készítésű 3CPO-ját, a Csillagok háborúja hősének életnagyságú replikáját, amelyért Hollywood technológiailag elkötelezett sztárjai 30 000 dollárt is megadnak, ha éppen van belőle raktáron, mert gyorsan elfogy.

Bár ő maga nem helybéli, a Szilícium-völgy technika iránti elkötelezettségét valószínűleg Barton mackós-farmeros-hippis figurájából lehet a legjobban megérteni. A környék mostani hatalmasságai, gazdasági és társadalmi elitjének tagjai – a kettő gyakorlatilag itt ugyanaz – nem a János vitézt szívták magukba az anyatejjel, hanem a Csillagok háborúját, ennek megfelelően nem kukoricacsutkára vágynak, hanem saját robotra. Ráadásul ezt nemhogy nem szégyellik, hanem egyenesen tőkét kovácsolnak belőle, mert a robotokhoz sok tudás kell, és a dísz-3CPO-t, és még inkább a szomszédos standon csatasorba állított szumójátékrobotokat csak egy lépés választja el a hadügyminisztérium pavilonjában gusztustalankodó járműszerelő robotkartól. Lehet, hogy még egy lépés sem – a Pentagon vagy a környéken is megtelepedett űrkutatási hivatal, a NASA előszeretettel használja a játékos agyvelőt saját céljaira.

A Nevadában idén másodszor megrendezett sivatagi robotautó-versenyt a hadügy kutatási intézete, a DARPA szervezi és szponzorálja, a játékos űrliftbajnokságot meg a NASA, hátha ellesnek egy-két ötletet a gimnazistáktól. Legtöbbször ellesnek, és az ellesésből jó esetben akár forradalom is kerekedhet – így történt ez a DARPAval, amely a múlt század hatvanas éveiben addig kísérletezett, amíg internet nem lett a honvédelmi célzatú bohóckodásból. A Szilícium-völgy elitje nem hálátlan: a megszerzett tőkét módjával visszacsorgatja szeretett völgyébe, ahol a bölcsője ringott, és ahol nagy valószínűséggel el is temetik, hacsak el nem csábítja közben Redmondba a Microsoft. Ilyen visszacsorgatott pénzből épült a Szilícium-völgy egyik ötvenezres kisvárosában, Mountain View-ban a hipermodern számítástechnika-történeti múzeum, teli olyan ipari remekművekkel, amelyek a maguk idejében kincset értek, mostanra meg ócskavas az összes – egy színesfém- kereskedő se adna értük semmit, mert túl sok bennük a műanyag. Itt van az első Macintosh, itt van az első IBM PC, egy raklapnyi kvarcóra, egy raklapnyi Commodore meg Amiga, és jó néhány olyan gép – az MIT Whirlwindje vagy Steven Cray saját magáról elnevezett szuperszámítógépe – amelyek több raklapra sem férnének fel, akkorák.

A számítógép-történeti múzeumtól egy kőhajításnyira, az Amphitheatre Parkwayen székel a Google, a világ egyik legdinamikusabban fejlődő techcége. A Googleplex nem egy épület, és nem is épületegyüttes, hanem város a városban – saját őrséggel és a cég saját színeire festett, kékpiros- sárga-zöld terelőbójákkal, amelyeket a biztonságiak még megközelíteni sem engednek. A szomszéd faluban, Palo Altóban kiadott helyi ingyen lap mindennap a Google-lel van elfoglalva: vagy azért, mert a cég indul a San Francisco drótnélküli internetesítésére kiírt pályázaton, vagy azért, mert meg készül venni a szomszéd telkéből egy darabot. És ki más lenne a telekszomszéd, mint a NASA? Ott van elég hely annak a néhány ezer embernek, akiket a Google abból a négy és fél milliárd dollárból akar felvenni, amit a legutóbbi, szeptemberi részvénykibocsátáskor kasszírozott.

A Szilícium-völgy működés közben: százak gyűlnek össze a számítástechnikai múzeum Emmy-díjátadásra is alkalmas nagytermében, amikor a Google bejelenti, hogy ezentúl együttműködik a Sunnal. Nem mintha eddig nem működtek volna együtt, de ezentúl majd még jobban. Ez nem egyszerű tájékoztató, ez egyenesen társadalmi esemény, social event: a felgyülemlett nagyságok között feltűnik a kopaszodó, ősz szakállas Vint Cerf, akit nem mással gyanúsítanak, mint az internet feltalálásával. Többen neki gratulálnak, mintha tehetne bármiről is. Vint Cerf a meglepődés legkisebb jele nélkül fogadja a hódolókat. A pódiumon úgy beszélget egymással a farmeros Scott McNealy, a Sun vezére és a két fokkal elegánsabb Eric Schmidt a Googletől, mintha ezer éve ismernék egymást. Ezer éve ismerik egymást. Már a Stanfordról, ahonnan a Sun hosszú ideje gyűjti magának az agyvelőt – akármennyire is megugranak a részvényárak másnap a bejelentés hatására, a Szilícium-völgy bennfentesei úgy fogadják a találkozót, mintha két régi cimborát látnának összeborulni a kocsmában. Hokiról van szó, és mintegy mellékesen arról, nekimegy-e végre a Google a Microsoftnak, készít-e Windows-verő operációs rendszert, letaszítja-e az épp a Suntól eligazolt Schmidt Bill Gatest a trónról. Scott és Eric csak röhögcsél, poénkodik, adomázik. A Sun főnöke emlékezteti rá a Google főnökét, hogy a keresőcég, amely mostanra a világ száz legnagyobb vállalata között van, egy Suntól kapott százezer dolláros csekkel kezdte. Schmidt köszöni szépen. Barátságos hely ez a völgy.

A közhiedelemmel ellentétben a Szilícium-völgyben egyetlen szilíciumbánya sincs. A számítógépgyártásban elengedhetetlen csipekből azonban van rengeteg – erre figyelt fel 1971-ben a környék szemfüles névadója, egy Don Hoefler nevű újságíró, amikor az addig Santa Claravölgynek nevezett geológiai képződményt az ott koncentrálódó számtechcégek miatt átkeresztelte Szilícium-völgynek. A környék ugyanúgy nem tiltakozott, mint később San Jose a fővárosság ellen, és az elnevezés rajta ragadt. A Szilícium-völgyet keletről a San Franciscó-i öböl, nyugatról pedig egy hegyvonulat határolja, amely után már csak a Csendes-óceán következik. Északról délre, San Franciscótól San Jose, illetve Los Angeles felé két autópálya is átszeli a vidéket, de az igazi vízválasztó az El Camino Real, a „királyi út”, amelyen annak idején a spanyol gyarmatosítók jártak, akik sorban húzták fel a missziókat, és menet közben városnévadás célzattal elhasználták az összes szentet – Antalt, Józsefet, Ferencet, Klárát, meg aki még eszükbe jutott.

A völgy kisvárosai-falvai, bár közigazgatásilag különálló településeknek számítanak, gyakorlatilag egybeépültek egymással, nagyjából úgy, ahogyan a Balaton déli partja, és nagyjából úgy is néz ki az egész: a villák a háttérben szerénykednek, az El Caminót bevásárlóközpontok, autószalonok és húspogácsa-sütödék szegélyezik. Lángosos nincs, viszont itt települt meg a számtechvilág apraja-nagyja. A hardveresek közül a Szilícium-völgyben székel az AMD, a Cisco, a HP, az Intel és az NVIDIA, a szoftveresek közül, már ha lehet őket így nevezni, az Adobe, az Electronic Arts, az Ebay, a Google és a Yahoo. Itt a székhelye a Sunnak és az Apple-nek, amelyek mindkét területbe beleártották magukat, több-kevesebb sikerrel. (Nem, a Microsoft nem itt van, a Microsoft Redmondban van, Washington államban, szintén a nyugati parton, csak egy kicsit északabbra.)

A Szilícium-völgy önmagában is anakronizmusnak tűnik, valahogy úgy, ahogy a San José-i repülőtér. Egy időben az internettől minden valamire való jós a világfalu létrejöttét várta, és még ma is olvasni komoly tudóstól, hogy a háló eltörli az időt, megszünteti a teret és globális lénnyé változtatja a világ összes panelnyugdíjasát. Miért gyűlik mégis a Szilícium-völgybe mindenki, aki meg tudja különbözetni a bitet a bájttól?

Ahány völgylakó, annyi magyarázat. Kris Wang, Cupertino öttagú önkormányzatának egyik képviselője szerint azért, mert itt kedvesen fogadják a bevándorlókat. Maga Wang úgy érkezett a Völgybe, hogy két szót, ha tudott angolul, de mivel a programozáshoz értett, könnyen talált munkát – mire nyugdíjba ment, belülről ismerte a HP-t és a Sunt is; most boldog kisnyugdíjas. Joe Kraus, az Excite egyik alapítója szerint meg azért, mert itt a Stanford és a Carnegie Mellon, amelyeket a világ leghaladóbb szellemű egyetemei között tartanak számon, és amelyek úgy ontják magukból a sikerre éhes techszakembert, mint a Ruhr-vidék a bányászt; illetve azért, mert a Völgy nem veti ki magából azokat, akik elbuknak egy vállalkozást, hanem újabb és újabb lehetőségekkel kínálja őket.

A Szilícium-völgy az a vállalkozóbarát környezet, amelyről a populista politikus csak álmodhat. Kraus már csak tudja: 1993-ban ő alapította, majd ő irányította azt az Excite-ot, amely fénykorában hétmilliárd dollárt, egy héttel később pedig egy vasat sem ért. Aki ekkorát bukott, azt a világ öszszes kockázatitőke-befektetője az ablakon hajítaná ki – itt viszont, mondja Kraus, újra lehet kezdeni, mert aki kudarcot vallott, az bebizonyította, hogy valamire képes. Ha a kudarcra, akkor legalább arra.